So sourry, a vörös Gose

Egy újabb variáció egyik kedvenc sörtípusomra. Azt hiszem, ezzel egy időre le is állok a kísérletezgetéssel. Mármint a Gose vonalán, mert egyébként persze, más söröknél hajt még a kíváncsiság!

Szóval, volt már a barna, most pedig itt a vörös Gose. Kár lenne tagadni, ízében egyik sem olyan, mint egy igazi, de legalább kiélhettem a variálgatós szenvedélyemet. Ez a mostani azért egészen iható lett, néhány palackkal félre is teszek a nyári melegebb időkre. Mondhatni, nem rossz, de a jó nem ez… A stabil vörösességet természetesen nem valami ételszínezéktől nyerte el, hanem a sötét búzamalátától (EBC 18), amit voltam bátor 50% -ot meghaladó részarányban használni. Jó, volt ott még leheletnyi, kb. 1% pörkölt árpa is.

Az első kóstoló

A sós íz ott van határozottan, de nem tolakodóan. A savanykásság fő forrása a rozskovász, amivel erjesztettem a sört. Ezen kívül cefrézéskor, de még a forralás végén is adtam hozzá egy kevés foszforsavat. Ezzel együtt sem lett olyan alacsony a pH, mint ahogy annak „tankönyvileg” lennie kellene, de én így szeretem a Gose-t. Oké, ez most kicsit olyan volt, mint a gonosz kismalac, aki miután eltanyázik a bicójával, mérgesen röffentve csak annyit mond a bámész népségnek, hogy „Kuss, én így szoktam leszállni”! Igenis, szeretem az extrém savanyú sört, de számomra az a Berliner Weisse. A Gose-t csak eléggé savanyúrá állítom be. Annyira sajnálom…

Sós és savanyú? És még vörös is? Ezer bocs… 😀