„A boza egyike a legrégibb ismert és napjainkban is fogyasztott italnak. A sör oldalági rokona és Mezopotámiában már 8000-9000 évvel ezelőtt fogyasztották. Xenophon beszámolója szerint Kelet-Anatóliában már a Kr.e. 5. században készítették és anyagedényekben tárolták. A területre érkező  hódító türk törzsek átvették a tápláló ital készítését és boza néven széles körben elterjesztették.”

foodandwine.hu

 

Bárkinek is említem, avval kérdez vissza: micsoda, bodza? Kicsit már unom is: nem bodza, bameg kérlek, hanem boza! Egy török italról beszélünk, melyet persze nem csak a törökök fogyasztják. Népszerű Bulgáriában, Albániában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban és még egy sor sztánban. Nem beszélve Romániáról, hogy közeli példát is írjak. Sőt! Valaha Magyarországon is elterjedtnek számított (ennél közelebbit már tényleg nem írhatok). A szó – boza – maga a kunoktól származhat. Legalábbis a nyelvészek a nyelvészkedés során ezt nyelvészkedték ki. Biztosan igazuk van, én viszont nem beszélek kunul.

A boza szó legkorábbi emléke a nagyszentmiklósi kincs feliratain olvasható kárpát-medencei rovásírással „wosad” alakban, amely az ősmagyar kori -d kicsinyítóképzőt hordozza. Megjegyzendő, hogy az ősmagyar korban nem volt a magyar nyelvben /v/ hang, a w betűvel történő átírás a zöngés bilabiális spiránst /β/ jelöli, ami leegyszerűsítve a /b/ és a /v/ közötti hang.

hu.wikipedia.org/wiki/Boza

Italunk mindenféle közép-ázsiai népektől terjedt el a Kaukázus és a Balkán irányába is. Az oszmán törököknél is meglehetősen népszerű volt ez az enyhén alkoholos frissítő, fogyasztották nyakra-főre, mígnem néhány száz éve rájöttek, hogy vallásügyi okokból kifolyólag mindez feltehetőleg bűnös élvezet. Nosza, be is tiltották az originált változatot és egy könnyebb, édesebb, alkoholmentes utánzattal nyomták tele a korabeli plázák polcait: soft drink, aki mást iszik az gyaur kutya! Vagy részeg disznó…

Törökországban ma is népszerű a boza. Külön üzletekben árusítják, kimérve, ízesítve. Persze, talán kicsit előreszaladtunk. Hiszen mi egyáltalán az a boza? Blogunk jellegéből adódóan nyilván ital és feltehetőleg erjesztik (alkoholos és tejsavas erjedés is lejátszódik). Gabonamagvak erjesztéséről van szó, mégsem sör. Nem azért, mert nem árpamalátából készül, inkább részben azért, mert némileg eltér a technológia, de sokkal inkább azért, mert a poszt címe nem az, hogy sör, hanem, hogy boza. Na, milyen jó, hogy léteznek főnevek, így legalább meg lehet különböztetni egymástól az italokat is, nem? 🙂

A bozának több száz eltérő változata van, de alapvetően bulgurból vagy kölesből készül. A magvakat főzik, még főzik, tovább főzik, egészen szétfőzik, szétpasszírozzák, majd cukrozzák és leerjesztik, végül ízesítve felszolgálják. Na, ez a boza! De nézzünk egy receptet!

Boza bulgurból és rizsből

Írok persze majd más bozáról, de legelőször ezzel ismerkedtem meg. Legalábbis elméletileg, már ami a meg mert igazit sajnos eddig még nem ittam, csak sajátot. Első főzetem eredményét megismerve rájöttem, legalább annyit kell gyakorolnom, mint a kvásszal, hogy élvezetes lehessen a dolog… Ha a gyakorlat nem is volt valami fényes, íme egy teljességgel követhető elmélet!

Hozzávalók:

  • 120 g bulgur
  • 30 g rizs
  • 2,5 liter víz
  • 225 g kristálycukor
  • 1-2 dkg teáskanál friss élesztő
  • 1 teáskanál fahéj

A bulgur nem más, mint tört búza, hívják török rizsnek is. Hipermarketekben mindenképp beszerezhető, de reformélelmiszereket árusító üzletekben is.

Éjszakára beáztattam a bulgurt és a rizst. Persze, nem az a fontos, hogy éjszakára áztassuk be, napközben, munkaidőben is képes a bulgur ázni (bónusz: még a rizs is), a lényeg a kb. fél napos ázás. Másnap közel három órán át főztem, majd pürésítettem. A forrásokkal ellentétben nem gézen vagy egyéb textilián passzíroztam át a főzetet, hanem botmixert használtam. Ennyi modernkedés megengedhető neke, úgy gondoltam… Miután hozzáadtam az elegyhez a cukrot, újból felforraltam azt, majd néhány perc elteltével levettem a gázról. Újabb egy éjszakányi pihenőt követően hozzáadtam a külön-külön befőttesüvegekbe töltött elegyekhez az oltót. Többrétegű szalvétával letakartam, legumiztam az üveg száját és viszonylag hűvös, napfénytől védett helyre raktam.

A bulguros boza közvetlenül az erjesztés előtt (utána is hasonlóan nézett ki).

3 nap erjesztés után a kész bozát palackoztam és napfénytől védett, hűvös helyen tároltam (hűtőszekrény, pince). A végeredményt fahéjjal fogyasztottuk. Nejem talán csak rám való tekintettel („Egész jó volt, köszönöm, nem kérek többet…”) – én is inkább csak valami „főzőmesteri” lelkesedésből. Az egész valami alkoholos aludttejre emlékeztetett: mind színében, mind állagában, mind pedig ízében. Ez azonban önmagában is egy jó hír, hiszen adva van a lehetőség, hogy felülmúljuk a mostani színvonalat! Amennyiben egyáltalán az lehetséges… Én azért meg fogom kísérelni!