Bozás poszt már volt korábban, akkor az elterjedtebb (vagy annak vélt) változatnak, a bulgurosnak (tört búzás) futottam neki. Úgy sikerült, ahogy…nagyjából sehogy… Persze, nem én vagyok a bili füle, a dolog nem keserített el. Most tehát újra a boza jön!

A köleses kicsit magyarabbnak tűnt, a második bozás főzetem erről szól tehát.

 

Hozzávalók:

150 g köles

2,4 liter víz

180 g kristálycukor

kb. 1 dkg friss élesztő

teáskanál fahéj

Elkészítése: gyakorlatilag teljesen hasonló a bulguros bozáéhoz – legalábbis a saját, házi technológiám szerint. A kölest éjszakára beáztattam, másnap reggel felforraltam, bő két órán át lassú tűzön főztem. Ekkorra a köles nagyjából teljesen szét is főtt. Kihűlés után kézimixerrel pürésítettem, majd a lábosba visszatéve hozzáadtam  recept szerinti cukormennyiséget. Kevesebb cukrot, mint a bulguros bozánál, mivel a köles eleve édesebb elsőszámú kenyérgabonánknál. A cukros-kölespürés elegyet felforraltam, néhány percig (max. 5) főztem folyamatos kevergetés mellett. A tűzről levéve a bozalevet ismét a várakozás idegőrlő pillanatai következtek. Hogy gyorsabban röpüljenek a percek, elkészítettem az oltót, némi forralt és lehűtött víz, cukor és élesztő elegyéből. Mikor a bozalé testmelegre hűlt le, a kész oltót hozzáadtam. Az elegyet befőttes üvegbe tettem, letakartam (de le nem dugaszoltam, hanem csak szalvétát helyeztem az üveg szájára és befőzőgumival rögzítettem azt!) és egy napig hagytam így forrni. Ezt követően palackoztam, hűtőbe tettem, majd lehetett fogyasztani a kész bozát!

Tapasztalat: A köleses boza pannon-hun gyomrom számára sokkal barátságosabbnak mutatkozott, mint  a bulguros. Ez már valóban italszerűen folyékony, megjelenése viszont tejszerű. Volt olyan ismerősöm, aki meg is kérdezte: ez már a kumisz? Hát, azért remélem, az jobb lesz ennél… Maradjunk annyiban, hogy eddig igazi sikereket csak a méhsörrel és a kvásszal értem el. Avval vigasztalom magam, hogy előzetesen mindenkitől azt olvastam, a boza bizony tájidegen. El is döntöttem, a bulguros változattal nem fogok vesződni a közeljövőben, a kölesesben azért látok némi fantáziát. Kicsit talán sörszerűbbé kellene még alakítani, akkor hátha…