„De a törpök élete nem csak játék, és mese”

Eddigi Gose-im

A kraftsörök kedvelői között ma már jól ismert típusnak számít a Gose. Történelmi sörféleségről van szó, ami azt jelenti, már évszázadok óta főzik a szászországi Goslarban és környékén. Egy időben már majdnem feledésbe is merült, de a múlt század végén indult „sörforradalom” ismét felemelte és a sörkedvelők egyik nagy kedvencévé tette ez a rendesen savanyú, ráadásul sós és korianderrel ízesített búzasört. Én is már nem egyszer főztem és az elsőről készült posztban írtam kicsit magáról a sörről, a másodikat aztán megvadítottam kicsit maté teával, a harmadik már letisztultabb volt és el is küldtem a Házisörfőzők Nemzetközi Versenyére. Ha helyezést nem is szerzett, de ún. „nagyon jó sör” minősítést kapott.  Büszkén mondhatom, Gose-imnak általában sikere volt a baráti társaságokban is. Mármint ezeknek a főzeteknek, amelyekről eddig írtam. De nem a mostaninak. Tehát az önajnározás a Mine Dark Gose-val rendesen véget is ért. De legalább egy álom megvalósult: főztem egy barna Gose-t!

Sötét sör sötétben

Mine Dark Gose

Az álom tehát megvalósult. Igaz, kicsit rémálommá is vált. Ugyan nem lett ihatatlan a sör, de az „ivósörtől” messze kapna elhelyezést a sörök koordináta-rendszerében. Célom az volt, hogy az alapvetően világos (EBC 8 alatti!) sör barnává varázsolódjék. Mégpedig úgy, hogy a pörköltes, karamelles ízek ne, vagy csak alig-alig jelenjenek meg. Ezt egy elég vegyes malátafelhozatallal próbáltam elérni, melyben az alapmaláták között is volt sötét (müncheni), a világos búzamalátát behúztam 40% alá, de bátran (5%) pakoltam bele búza csokimalátát (EBC 1300) is. Némi müncheni karamell maláta, végül kevéske barnacukor is került a főzetbe (utóbbi az élesztő miatt, erről később). Ma már azt mondhatom, túllőttem a célon. Elértem ugyan egy viszonylag erős színt (EBC 55), de sajnos az ízek is elindultak a barnásság irányába. Másik gond az erősen savas jelleg. Oké, a Gose attól (is) Gose, hogy erősen savanyú, de épp a megjelenő barnasörös ízek miatt abból vissza kellett volna venni egy kicsit. A végső 3,8 pH nem számít extra savanyúnak a típuson belül, de ezeknél az ízeknél szerintem már túlzásnak minősül.

Philly Sour élesztőt használtam, kicsit fűtöttem is hozzá  az erjesztőkádat a magasabb hőmérsékleti optimum miatt. Egy amerikai, szerkesztett élesztőről van szó, melynek használata picit problémás is. Olyan spéci törzs, mely nem csak alkoholt, hanem tejsavat is termel, de utóbbihoz egyszerűbb cukrokra van szüksége, ezért is került a főzetbe barnacukor. A PS lassan dolgozik, esetleges újra felhasználása nem javasolt és  cukorral történi karbonizációra nem alkalmas, addigra elfárad. Emiatt aztán palackozáskor borélesztőt adtam a fickósörhöz.

Az első pohárral

A végeredmény

Nem az a jól csúszó ivósör. Őszintén szólva inkább egy olyan „mitiszunkutána?” sör. A barnasörös ízek bár visszafogottak, de ahhoz képest olyan erős a savanykásság, hogy szinte lemarja a fogzománcott. Oké, nem ténylegesen, de azért ez jut eszembe néha. Meg arra is gondolok mikor kortyolgatom, ha elfogy végre az utolsó üveggel is, utána milyen finomakat fogok inni! Például a vörös Gose-t. Az egész jó lett! De arról majd a következő posztban.

Összegezve: lehet barna Gose-t főzni, de nem biztos, hogy érdemes. Persze, másnak lehet, jobban sikerülne.

Nem, ez még nem a vörös Gose, csak a fények játéka miatt tűnhet annak