Főzzünk egy Amerikai IPA-t!

Egy szép reggel (vagy egy szomorú hétvégén, mit tudom én már mikor is történt) gondoltam, megfőzöm eddigi rövid home brewing (kezdő sörfőzőknek: ‘hómbrúing’) pályafutásom csúcssörét. Segítségemre volt az az egyszerű tény, hogy sörfőző múltam valóban rövid, kiugró sikerekben szegényes, így egy kiemelkedő teljesítményt elérni nem valami nagy kunszt. Egy Amerikai IPA-t terveztem, melyet majd jól megbolondítok gyömbérrel. A komlófőzés utolsó 10 percére tettem 150 g reszelt gyömbért a sörlébe. Hogy viszonyítani lehessen a mennyiséget, az erjesztőkádba (ami ugye, vödör!) végül 13 liter anyag került, szűken véve. Ehhez kell elképzelni az említett 15 dekát.

Mi az az Amerikai IPA (21C)?

Kezdetben vala az IPA: India Pale Ale. A jó öreg brit oroszlán hajlamos volt addig nyújtózkodni, amíg a takaró már nem ért. Katonáit követte hivatalnokserege, azok családja, teljes pereputtya. Ha már ott voltak a világ akkori – Európából szemlélve – végén, jól meg is szomjaztak. A teával nem lett lehetett gond, most mondtam ugye, Indiában voltak. De hol a sör? Az bizony nagyon hiányzott. Indiában nem főztek ilyesmit, ezért a derék hivatalnokok nem tudtak helyi anyagból besörözni. Bár gondolom, ha létezett volna indiai sör abban az időben, akkor sem ittak volna belőle. Mégis, milyen lehetett volna a XVIII-XIX. szátad indiai söre? Gondolom, olyan, mint napjaink grönlandi bora. A lényeg a lényeg, az óhazából kellett sört szállítani. Viszont a hosszú hajóút alatt a sör megposhad. Nem kicsit: nagyon! Viszont a komlónak van egy praktikusan kellemes tulajdonsága (valljuk be, a sör szempontjából több kellemes tulajdonsága is van, de most csak egyről lesz szó), az antiszeptikus, vagyis fertőtlenítő hatás. Kis pénz, kis foci, helyett akarom mondani kis komló kis fertőtlenítés, nagy komló nagy fertőtlenítés. Úgyhogy jól megpakolták komlóval a tengerentúlra szánt söröket. Ezek lettek az India Pale Ale sörök: India, mert Indiába szánták, Pale, mert világos malátából készítették és Ale, mert ale, azaz felsőerjesztésű sörtípus.

De maradjon köztünk: amiről eddig beszéltünk az az angol IPA volt, mely a BJCP (Beer Judgement Certificate Program) szerint a 12C kategóriába tartozik a 12-es főcsoporton belül (Pale Commonwealth Beer – Világos Nemzetközösségi Sör). A 80-as években az USA-ban indult sörforradalom aztán újraértelmezte az IPA-t. A több komlót mégtöbb komló váltotta fel és azon belül egyre  nagyobb mennyiségben aromakomlók. Így ezek a sörök már nem csak kellemesen keserűek, hanem a hidegkomlózás (dry hopping) révén illatos, fűszeres, „zöld” aromákban is gazdagok. Ugyanakkor már nincs sok közük sem Indiához, sem (feltétlen) a világos azaz Pale árnyalathoz. Esetükben így értelmetlenné válik az IPA rövidítés kibontása, itt az IPA már egy önmagában értelmezendő új szó, nem pedig Indiára utaló mozaikszó. Ezért is alkot külön katagóriát a sörök rendszerén belül.

Vörös Veszedelem

Vörös is és veszedelem is

A komlófőzést, illetve a hűtést követően jöttek aztán a problémák. Eleve a cefreszűrés nem volt valami sikeres most, úgyhogy maradt egy kis törköly is a sörlében, ami mellett úszkált benne nem kevés seprű is. Kétszer is átszűrtem, annak ellenére, hogy ez fertőzésveszélyt jelenthet: minél többet érintkezik a sörlé a levegővel, annál nagyobb az esély, hogy valami baci vagy vadélesztő megbugolja. Ekkor már sejtettem, hogy nem ez lesz a csúcssöröm. De nézzük a dolog jó oldalát, minél több sört ront el valaki, utána annál könnyebb majd egy legjobbat lefőzni! A hidegkomlózáshoz nem kifejezetten sok, 50 g citrát terveztem 4 nap erjedést követően (tehát az 5. napon) a vödörbe dobni. Ezzel is elcsúsztam (csúszásveszély 1), úgyanis teljesen megfeledkeztem a gardróbban kuttyugó sörömről. Nem tragédia végül is az az egy nap csúszás. November 7-én tehát megtörtént a szerénységem kovácsolta frigy a citra komló és az erjedő Amerikai IPA között.

A sör végül nem igen lett tükrös, annyi minden úszkál benne, hogy csak akkor érdemes a lámpa felé tartani a poharat, ha előtte lekapcsoltuk a világítást. Viszont mégsem panaszkodom: gazda szeme hízlalja a jószágot és basszus, nekem ez a sör ízlik, jólesik (csúszásveszély2). És a színe? Az vörös!

 

Csúszásveszély!

 

Egészség!