Sör, szimplán whiskyvel

Talán a tél az oka, de mostanában többnyire malátásabb söröket főzök. A scottish export ale, azaz a skót export sör is nagyon beleillik ebbe a vonulatba. Az export, mint a sörök gyakori jelzője alapvetően arra utal, hogy olyan sörről van beszélünk, melynek létezik egy alacsonyabb alkoholtartalmú változata is. Korábban ugyanis, jórészt a Pasteur előtti időkben a sör viszonylagos tartósításának két módja volt: vagy teledobálták a főzőüstöt komlóval vagy pedig emeltek az alkoholtartalmon. Mindkettő csíraölő hatású, tehát alkalmassá teszi a söröket egy hosszabb útra, vagyis exportra. A kis, tízliteres főzetemet nem tervezem exportálni, de azért a téli hideg időkben úgy gondoltam, érdemes kipróbálni, mit is ihatnak a skótok: sört és whiskyt, persze. Mi mást?

Én végül mégiscsak sört főztem inkább, a pálinka szabadságharcot nem fojtottam árpamalátába. Hogy mégis összehozzam a két italt, a következő lépéseket tettem: először is beáztattam 50 g tölgyfacsipszet 1 dl whiskybe. Utóbbinak ne akarja tudni senki a márkáját, nem árulom el! Ha valami minőségi, nemtudomhányéves párlat lett volna, nyilván nem öntöm bele a sörbe. Mindenesetre ezek a whiskys tölgyfadarabok mentek az erjesztőkádba a sörlével együtt. Két hét erjedést követően jött a palackozás.

Ismét a palackozó cukorról

Valamely korábbi posztomban talán már volt róla szó, a palackozáshoz néhány gramm ún. palackozó cukrot használnak a hobbi sörfőzők a szénsavasság és a jobb habzás érdekében. Ezúttal szűk 5 g barnacukor került a fickósör literébe (fickósör: a már majdnem kész sör – persze, még egyáltalán nem az). A cukrot feloldjuk vízben, ugye, felforraljuk, majd visszahűtést követően mehet is a palackozandó malátalébe. Ezúttal víz helyett 3 dl gazdaságos és olcsó (igen, ott vettem) whiskyt forraltam fel, majd hűtöttem vissza szobahőmérsékletre. A palackozóvíz felforralása alapvetően fertőtlenítés céljából szokott történni,de most azért is, hogy csökkenjen az alkoholtartalom. Mivel pálinkafokolóm nincs, ennek nem is mértem utána, de bizonyára sikerült valamelyest elpárologtani az alkohol javát. A palackozás további része mindenesetre vidám hangulatban telt már el… A kész sörön aztán egyértelműen érződött a whisky jelenléte.

Segítséggül egy link, ahol a legtöbb sörtípushoz ki tudjuk számítani a palackozó cukor mennyiségét.

A söröscímke főmotívuma

 

 14C – Scottish export ale

A skót ale-ek csoportjába (BJCP 14) három sör tartozik: a scottish light, a heavy és az export. Jellemző, hogy a heavy, vagyis a skót erős alkoholtartalma sem éri el a 4%-ot. A „legdurvábbnak” számító skót export is legfeljebb 6%-os lehet. Mindennek történelmi okai vannak: a Brit-szigeten belül a zord Skócia mindig a legszegényebb vidéknek számított, úgyhogy nagyon ki kellett mérniük, mennyi malátát is tesznek a sörbe. Persze, tettek bele, hiszen anélkül nem sör a sör. Sőt! Kifejezetten malátás jellegű főzetek terjedtek el arrafelé! Ennek persze nem az volt az oka, hogy a komlót nem szerették volna, hanem egyszerűen csak a növény nem termett meg Skóciában, beszerezni pedig nem volt olcsó mulatság. Úgyhogy, csak nagyon módjával adagolhatták. Csak keveset tettek a sörbe, mert nem volt több, de egy keveset tettek a sörbe, mert kellett. Kellett! De ez a kényszer legfeljebb részben volt belső, azaz a sör ízesítése, tartósítása miatti igény. Fenyegetőbb volt viszont a törvény, amit az angolok rájuk kényszerítettek: a sör ízesítéséhez csakis komlót szabad felhasználni! Mivel pedig a skótoknak elég pénzük nem volt megfelelő mennyiségű és minőségű komló vásárlására, így két lehetőségük maradt: vagy be kellett érniük az alig komlózott, de legálisan főzött sörökkel vagy titokban bűnöztek és főzték tovább otthonaik homályos zugaiban a hagyományos csarabsöreiket. De az már egy másik történet.

 

Nem túl habos – de ezt is ígértem