Pěnice, a cseh csalogány
Vagy poszáta (Sylvia borin)? Nem tudni biztosan, csak azt, hogy stábunknak nem erőssége a cseh nyelv. A cseh sör viszont kifejezetten a gyöngénk. Nem az első gőzsörünk*, volt már ilyesmi világosban és borostyánszínben is. Sőt! Legutóbb kormosban füstösben! Mégis, a mostani főzet volt talán a legnehezebb szülés – némi képzavarral élve – mivel sörünk a palackozást követően sokáig zavarosnak, opálosnak tűnt és az íze sem tisztult még le igazán. A palackozást követő 2-3 hét elteltével legalábbis még ez volt a tapasztalat a türelmetlen ízpróbákat követően. Újabb néhány hét elteltével azonban már kisimulhattak a ráncok a sörfőző megfáradt homlokán és a zabszem is földrehullhatott végre a kimeneti végen: a pěnice (ejtsd: ‘pjenyice’ – egyébként pedig rossz az, aki rosszra gondol) kifejezetten tükrös, ahhoz képest mindenképp, hogy szűretlen, habja pedig elegendő alkalmat ad a gyönyörködésre. Nem feltétlenül azért, mert szép (persze messzemenőkig elfogult véleményünk szerint igenis, szép!), inkább azért, mert hagy rá időt! A habkorona ugyanis lassan oszlik, egy jó pilsenihez illően tartósan ott tündököl a sör felszínén!
A hab. Most lehet gyönyörködni! Szerintem illik is. 🙂
Néhány szó a főzetünkről
100%-ig bohemian pilsner maláta és elsősorban cseh komló (Saaz) felhasználásával készült (keserűkomlóként került csak bele néhány gramm újvilági komló). A víz persze miskolci. Az élesztő tipikus gőzsör élesztő: a sörös körökben jól ismert M54. Ennél persze népszerűbb a W34/70. De a hobbi sörfőző abból főz, amit a hűtőjében talál. Kifejezetten világos sör, tartós, erős habbal, tiszta ízekkel és viszonylag erős komlókeserűséggel. A sör kifejezetten pilseni típusúnak lett szánva, de ezt azért nem tüntettük fel a címkén sem, mert tiszteletben tartjuk, hogy Csehországban csak a Pilsner Urquellt nevezik Pilsnernek/pilseninek (vagy magyarosabban: pilzeninek). Úgyhogy ez egy cseh prémium világos ászok (Czech Premium Pale Lager), annak is a světlý ležák (11-12,9 °P), azaz normál erősségű változata.
Keserűség (IBU): 38
Szín (SRM): 3
Alkohol (ABV): 6%
10 liter készült ebből is, mint a legtöbb sörünkből.
* Gőzsör:
A Steam Beer (Gőzsör) eredetét tekintve amerikai sörtípus, amely bár alsó erjesztéssel készül, azonban a felsőerjesztésű sörökre jellemző körülmények közepette, azaz nagyjából 16-21°C körüli hőmérsékleten erjesztik. Ennek egész egyszerűen az volt oka az, hogy sörtípusunk kialakulásakor a születő Egyesült Államokban még nem igazán lehetett hűtőberendezéshez vagy jéghez jutni, ezért kénytelenek voltak azok hiányában kb. szobahőmérsékleten erjeszteni a sört. Az erjesztési folyamat elhúzódott és folytatódott a főerjedést követően az ászokhordókban is, melyek így jellegzetes sziszegő hangot adtak ki. Mintha csak a gőz távozna egy berendezésből. A gőz elnevezés tehát erre a XIX.sz-i készítési technikára utal – egyes sörfőzdék, például az amerikai Anchor Steam Beer ilyen autentikus körülmények között, a fenti technológiát alkalmazva készíti söreit. A gőzsör az aranysárgától a borostyánszínűig terjedő, lágy aromájú sörfajta, melynek alkoholtartalma legtöbbször 4-5%. Fogyasztása 4-6°C hőmérsékleten, egyenes vonalú sörös pohárból vagy füles korsóból történik.
A fenti leírás alapja eredendően a serneveles.hu oldalról származik, az ottani szöveget nem szó szerint átvéve. Tisztelettel kérjük a nyájas olvasót, hogy az utolsó mondatot (melyet viszont szó szerint idéztünk) ne vesse össze a fotókkal. Sörünk alapvetően nem gőzsör (Californian Common ), hanem egy cseh prémium lager, szándékoltan kifejezetten pilsenies jegyekkel.